Az idei szezonban Cinti és Teo esküvője lesz a második esküvőnk! Már nagy izgalommal vártuk a jegyes fotózásukat, mert egy igen különleges helyszínt választottak. A  Rooms fotóstúdióba látogattunk el,  aminek az a különlegessége, hogy szinte csak természetes fényeket használhatunk a fotózás közben. A stúdióban több terem is bérelhető. A termek vintage-módra vannak berendezve, ezért akár rossz idő esetén is tökéletes helyszínként szolgálhatnak esküvői kreatív fotózásra. ( A leírásban majd megtaláljátok az elérhetőségüket).


AAA_8144Cinti és Teo  már az első találkozásunk alkalmával nagyon szimpatikusak voltak nekünk, egyből éreztük, hogy könnyű lesz majd  a közös munka. A jegyes fotózás első pár perce azzal telt, hogy kicsit egymásra hangolódjunk, amihez nem is kellet sok idő. Nagyon jó volt, hogy a fotózásra felkészülten érkeztek, előre megtervezték, hogy  melyik szobához melyik szett ruha illik majd. Emellett kiegészítőket is hoztak magukkal, így még jobb képeket tudtunk készíteni.  A stúdiót 2 órára béreltük ki, ami a jó hangulat miatt pik-pak el is telt. A fotózás közben kicsit megismertük egymást, elbeszélgettünk a hétköznapokról, így biztos vagyok benne, hogy a Március 25-i  esküvő napján már úgy fogunk találkozni egymással, mint régi ismerősök.  Ezt a személyes találkozások alkalmával is mindig elmondom, hogy a jegyes fotózás olyan, mint egy “warm up ” beszélgetés, kicsit bemelegítünk az esküvőre, így az esküvő napján még professzionálisabb képeket tudunk készíteni a párról, mivel azokat az alapvető dolgot már a jegyes fotózáson elmondunk, mi mutat előnyösen a  képeken, és mi az ami nem.

Az esküvői jegyes fotózás slideshow-ját megtekinthetitek az alábbi linken:

 

 

 

Fotóstúdió: http://rooms-studio.hu/